Peony Parade

2012. január 27., péntek

Ez+az

Csak feldobálok néhány képet a legutóbbi szösszeneteimről, próbálkozásaimról, nehogy lemaradjanak szegénykék:)

Gyűrűk:

MademoiselleTütü

RollRomance

NaturElle

Rozetta

MissMasni


 Luca virága:)





Egy filc-csipke kombináció, gyöngyözve:

Angyalszárnyas nyaklánc

Báli táska virágba borulva:




2012. január 13., péntek

Sapipárna

Régóta nézegettem már a flitteres holmikat, hogy szoknyát vagy párnát készítsek belőle. Nem sok sikerrel, mert valahogy vagy színben, vagy anyagban nem tetszettek. A jelmezek között turkáltam (hol másutt?), mikor kiszúrtam ezt a sapit.

A színe szerelem első látásra, igazi pasztell, púderrózsaszín. A flitterek nagyok, simák, gyöngyházszínűek. szóval tökéletes, csak szoknyának ugye kevés, és hát párnának is. Otthagytam... Aztán még 2x bementem, mindig megnéztem hogy még megvan-e, de nem hoztam el. Végül, mikor már teljesen összeállt a fejemben, hogy miként fogom szétszedni és párnaként összevarrni, elhoztam:)

A sapka valójában egy hosszú flitteres csíkból állt, így adott volt a kérdés, hogy egy hosszú, vagy két feleakkora párna legyen belőle. Férj az egy hosszúra szavazott. Mire megvarrtam, egyértelművé vált, hogy leginkább egy hernyóra hasonlít, túl hosszú és alaktalan...:S Jó, legyen inkább kettő kisebb.
Szétbontottam, kettévágtam, újravarrtam. Közben persze bajlódtam a hurkolt anyaggal, ami fennakadt a varrótalpon, a flitterekkel, amik beszorultak a tű alá...szóval örültem a kihívásnak, gondolhatjátok!!!

De végül elkészültem, és elmondatom, hogy olyan lett, amilyennek elképzeltem:) Ráadásul a varrásban is ügyesebb voltam már, érezhetően kevesebbet bénáztam:))))





Már annyi párnám van a leendő házba, hogy ezzel az egyel biztos nem kell majd bajlódnom a berendezés során.....:)

2012. január 9., hétfő

A masniról

Ha szereted a masnikat mint én, de nem találtál a turiban ilyen klasszat mint én, hát gyorsan elkészítheted magadnak!
Mi kell hozzá?
-egy kevés jó minőségű műbőr, vagy bármilyen, tartással rendelkező anyag
-tű, cérna, olló:)

Ráhagyásokkal vágjunk ki egy12x17 centis téglalapot, és egy 5x21 cm-es téglalapot. Széleit varrjuk le. A szélesebbet hajtogassuk legyező alakra, a keskenyet csak hajtsuk félbe színével kifelé. Egy 2 centi szélesre varrt, kb. 8 centi hosszú csíkkal fogjuk középen össze ezeket és varrjuk rá egy alapra, amit bármelyik meglévő övünkre feltehetünk. Kész is!!!

Tüllre törve


Aki pályázik egy igazán nőies darabra, most a Fb oldalamon licitálhat erre a tüllszoknyára. Egyetlen oka hogy eladósorba került, hogy kettő tökéletesen egyformát vadásztam le egy duriban a farsangi jelmezek között. Így nagylelkűen lemondok az egyikről:PPPP
De hogy ne zsákbamacskát vegyetek, minden fontos részletet megmutatok.
Ő az!
(erre húztam rá a pólót és tettem fel az övet)
Ez egy balettruha, teljes dresszel. Azaz, ha szoknyaként hordanád csak, le kell nyisszantani a felső részét és egy gumipántot varrni rá. Ha zavar az alsó rész, azt is nyugodtan le lehet vágni, az anyag nem foszlik, akár úgy is maradhat a széle. Jól nyúlik, én is magamra bírom húzni, pedig nem vagyok egy s-es méret:P Maximálisan 52 centire tudtam széthúzni a derekát (ami 104 cm körméret), alapjáraton 32 centis a dereka.

4 réteg tüllből áll a szoknya, a legfölső réteg alján néhol (egy 30 centis szakaszon) beszakadás látszik, ez az ömlesztett áruk sorsa.... De csak igazán közelről látszik, nem zavaró, az összhatáson semmit nem ront!


Továbbá egy mosás ráfér, ne haragudjatok, de én nem bajlódtam vele, mert a csomagban újra fog gyűrődni, és megint mosni kell majd úgyis...

Inspirációnak néhány kép, hogy mihez is lehet kezdeni vele:
alsószoknyának

fűzővel alkalminak

csak simán az utcára:)))
Bohémeknek is
selyemmel vagy tafttal alábélelve romeltakarításhoz is kifejezetten ajánlott:PPP

A többi sok-sok tüllszoknyás képet a Boudoirban nézhetitek meg, ha még esetleg nem láttátok:)))

Ha megjött a kedvetek egy kis tüllhöz, jó licitálást kívánok!