Peony Parade

2011. július 28., csütörtök

Kettőből egyet


Belátom, nem hangzik túl gazdaságosan két cipőből egyet csinálni. Pedig én pont ezt tettem. Régóta kerestem egy rohangálós szandált, amit a világos nyári rucikhoz fel lehet venni. Persze olcsón, mert a keretem amúgy nem enged meg ilyen bohóságokat.
Végül a héten találtam egy nagyon kényelmes sarut, igaz feketében. Ez nem teljesen passzolt a fehér lábbeliről szőtt terveimhez, de 300 Ft-ot nyomott, és gondoltam alapnak jó lesz.
Régóta rakosgatok egy aranyszínű balerina cipőt, amit a szitakötők miatt vettem meg, szintén turkálóban. Igaz, hogy a jobbos 41-es, míg a balos 42-es, és ezek közül egyik sem az én méretem, így talán mondanom sem kell, soha nem volt a lábamon. Most viszont előbányásztam.
 És szétszabdaltam.....:)))

A balerina egyetlen része készült valódi bőrből: a talpbélése. Ebből vágtam ki cikkcakkollóval köröket a virághoz, és varrtam össze a muszlinszirmokkal.
Gyöngyök, flitterek, szalag, és már kötöttem is fel a sarura. A szitakötőket is rögzítettem a szíjakhoz, így kész is lett  a nagy mű.




Ugye hogy már nem is olyan fekete?
A szitakötőkkel önmagában is igencsak mutatós, akár alkalmi viselet is lehet egy kis fekete ruhához:)

Virággal bohókás, vagy inkább nőcis? Csicsás vagy stílusos? Nem tudom, majd a tekintetek elárulják az utcán.....
Szerintetek megérte?

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! Mindhárom variáció tetszik. A szitakötős talán a legjobban. Utána a csak a virág magában és végül, de ez is nagyon amikor mindkettő rajta van. Nagyon jó vétel volt. Remélem, hogy beválik és szeretni fogod.

    VálaszTörlés
  2. Most már csak a kánikulát kell kivárnom, hogy felavathassam:)))

    VálaszTörlés
  3. "amit a szitakötők miatt vettem meg, szintén turkálóban. Igaz, hogy a jobbos 41-es, míg a balos 42-es, és ezek közül egyik sem az én méretem"

    váóóó, ez aztán hamisítatlan vadászszenvedély :)))
    ismerőőős :)

    VálaszTörlés